2015. november 26., csütörtök

2. rész

- Majd mindent elmondok a maga idejében. De mostantól itt fogsz lakni. Megmutatom a szobádat. - állt fel Eva, majd mikor látta, hogy nem követem rám nézett - Gyere nyugodtan. - mosolyodott el halványan, majd egy kis bátorságot véve mentem utána. Már mentünk volna fel a lépcsőn az emeltre amikor nyílt az ajtó és egy hang szólalt meg.
- Megjöttem mama! - hátra fordulva megláttam egy magas szőke hajú lányt. - Ő meg kicsoda? - nézett rám kitágult szemekkel.
- Majd mindent elmondok időben mindenkinek. Ruth drágám, addig menj be a konyhába és kérlek pucolj egy kis narancsot. Köszönöm - majd Eva feltolt szó szerint a lépcsőn.
A szobám egyszerű mégis letisztult volt. Fehér falak, barna bútorok. Számomra tökéletes.
- Na pakolj le, fürödj is aztán gyere le egyél valamit reggelire. - simogatta meg karomat majd kiment.
Kipakoltam a picike kis bőröndömből majd egy törölközővel és egy tusfürdő társaságával mentem be a fürdőbe letusolni. Miután végeztem a tisztálkodóssal és át is öltöztem lementem Evahoz és az unokájához.
- Szia - köszönt rám kedvesen, arcán pedig hatalmas mosoly húzódott.
- Szia - mondtam halkan. Mi a fene ütött belém? Nem vagyok félénk most meg mégis úgy csinálok mint egy szegény árva kislány. Jó árva vagyok de az már más tészta. - Segíthetek valamiben?
- Ülj le a nappaliban annyi. Mindjárt viszünk gyümölcsöt és addig beszélgetünk. - vetett rám egy gyors pillantást Eva majd tovább pucolta a narancsokat. Bementem a kis helyiségbe, majd tovább nézegettem a falon lévő képeket. Annyira magával ragadtak, hogy az valami hihetetlen. A legtöbb képen az unokáival pózolt Eva vigyorogva. Büszke lehet rájuk. Annyira elmerültem bennük, hogy észre se vettem, hogy szóltak.
- Helyes az öcsém ugye? - nevetett mellettem Ruth.
- Most erre mit mondjak? - mosolyogtam rá majd én is elnevettem magam.
- Ne haragudj, hogy rám, hogy olyan gorombán szóltam rád.
- Semmi gond. Nem vettem magamra szóval .
- Na de. Meg kell, hogy mondjam igen szexi öcsém van - mondta vigyorogva. Nem tudom, hogy most ezt azért mondta, hogy zavarba hozzon vagy csak azért vigyorgott mert vigyoroghatnékja volt.
- Tudom, hogy szexí vagyok. - jött hátunk mögül egy hang. Éreztem ezek után, hogy tényleg Ruth öccse áll az ajtóban. Elnevettem magam a kijelentésére majd leültem Eva mellé a kanapén.
- Szia - néztem a srácra. Fekete kalapja alól egy kósza tincs lógott ki. Sötét kék kockás ingét nem gombolta be teljesen így kilátszott egy picikét a mellkasa. Karját tetoválások tarkították (amiket csak úgy megjegyzek imádom). Fekete csőgatyát és fekete cipőt viselt.
Szemével engem pásztázott majd egy kedves mosolyt küldött felém. - Szia. - mondta nemes egyszerűséggel és leült velünk szemben.
- Az egoista formádat drága unokám - nevetett Eva kijelentésén.
Mellém telepedett le Ruth majd a fülembe súgott.
- Mondtam én, hogy szexi de azért ne ennyire feltűnően bámult. - szinte azonnal elvörösödtem. Nem is bámultam. Csak olyan furcsa. Nem tudom levenni róla a tekintetemet. Ezt egyszerű megmagyaráznom, ugyanis az árvaházból nem engedtek ki minket annyira az utcára. Így ilyen "látványokból" kicsikét hiányt szenvedek.
- Nem is bámultam - sziszegtem égő vörös fejjel. - Különben is nem is őt néztem, hanem azt a szöszmöszt ott a szőnyeg mintájának a bal sarkában. - ettől a mondatomtól olyan harsányan nevetett fel Ruth, hogy szinte megsüketültem. Eva és Liam is kérdőn néztek ránk. De én csak mosolyogva megráztam a fejemet.
- Amúgy nagyon szép háza van - lestem Evara.
- Köszönöm Florence. Ja igen. Liam ő itt Florence és mostantól itt fog lakni. - jelentette ki könnyedén Eva.
- Elnézést de, hogy érti, hogy mostantól itt fogok lakni? - nem értettem. Semmit nem értettem igazából.
- A szüleid nem voltak képesek ellátni téged így egy árvaházba adtak. Itt laktatok a szomszédba. Ezek után megkértek arra, hogy vigyázzak rád ha kitudlak hozni, de sajnos nem engedték valami miatt, hogy örökbe fogadhassalak. Így megígértem magamnak, hogy amint betöltöd a 18-at és eljössz vigyázni fogok rád. Anyád helyett is anyád leszek. - nézett mélyen kék szemével a szemembe. Konkrétan szóhoz se tudtam jutni. Köpni nyelni nem tudtam, csak nagyokat pislantottam.
- Nagyon szépen köszönöm - tört ki belőlem. - Nagyon hálásan köszönöm. - öleltem át és elsírtam magam. - De nem fogok itt maradni. Csak addig szeretnék itt lenni amíg valami munkát nem találok és albérletbe nem tudok költözni. Ha lehetséges.
- Addig maradsz itt ameddig akarsz. Ne butáskodj már. - fogtam meg kezemet Eva.
- Ja csak nehogy itt ragadj - dobta oda megjegyzését Liam, miközben vadul nyomkodta telefonját.
- Ne aggódj nem fogok itt maradni a nagyidnál örökre. - néztem.
- Ki tudja. Most ezt mondod aztán még mindig itt leszel 10 év múlva mert még elhelyezkedni se tudsz.
- Liam! Fejezd be. - rivallt rá Ruth majd kezénél fogva kirángatta őt onnan. Újra kínos csend állt be és nem tudtam mit mondjak. Simán hallottam ahogy odakint veszekednek.
- Miért viselkedsz így vele? Nem értem mi a bajod vele? Figyeltelek mikor megláttad. Nem tudom mi a fene ütött beléd. - szidta nővére Liamet.
De erre Liam csak elnevette magát majd visszajött a nappaliba és halkan oda "dobott" egy bocsánatot hozzám. Lehunytam szemeimet és nem szóltam vissza, hát ha már az is baj lesz, hogy megszólalok a házban.
Kivettem a tálból egy gerezd narancsot és igencsak sokáig ettem.
- Amúgy Florence - mondta ki bizonytalanul Liam a nevemet amikor kérdőn néztem fel rá - Hogy hogy ide jöttél? - pillantása szinte lyukat égetett rajtam.
- Az árvaházban ahol eddig éltem ott ezt a címet adták meg. - magyaráztam és próbáltam felette elnézni ami több kevesebb sikerrel sikerült is.
- Aha. És még nem is jártál ezek szerint a városon kívül? - erre kínosan felnevettem és megráztam a fejemet.
- Még a városba se nagyon engedtek ki, nem hogy lássak más várost Brighton-on kívül. - majd újra a narancsos tálba nyúltam.
- Oké. Ha van kedved úgyis Ruthal éppen készültünk a városba menni eljöhetnél velünk és közben kereshetnénk neked állast. - dőlt hátra székében és egy mosolyt villantott felém.
- Rendben. - dadogtam - Köszönöm szépen - zavaromban azt se tudtam merre nézzek így szeménél ragadtam le.


Sziasztok :)
Meghoztam a második fejezetet és remélem elnyerte tetszéseteket. Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra iratkozzatok fel. Kommenteiteket a történettel kapcsolatban szívesen várom, alul pedig az értékelést, hogy hogyan is tetszett nektek. :)
Köszönöm szépen a figyelmet és tartsatok velem a következő részben is.
Jó éjt xx
Becca Jasmine

2015. november 22., vasárnap

1. Fejezet

Ahogy kiléptem a szürke égboltos utcára akkor éreztem meg igazán, hogy végre szabad vagyok. Beléphetek a nagybetűs ÉLET-be és magamra leszek innentől utalva. Amióta az eszemet tudom erre vártam. Pontosabban 13 éve. 5 éves voltam amikor szembesítettek vele, hogy egészen ebbe az átkozott helyen kell leélnem az életemet amíg be nem töltöm a 18-at. Most végre eljött az én időm. Az a sok sérelem, bántalmazás és egyéb dolog az mind a hátam mögött van már. Az árvaház őrzi ezeket a fájdalmas pillanatokat.
Mély levegőt vettem amitől tüdőm kitágult. Éreztem a rózsák illatát, a vizes aszfalt szagát. Körbe pillantottam. Egy kislány mosolyogva fogta szülei kezét és énekelt közben. Szülei egymásra nézve majd a kislányukra mosolyogtak. Boldogok voltak. Egy pillanatra elmosolyodtam majd le is hervadt. Rájöttem, hogy nekem semmim és senki sincs így az árvaház után. Vagyis elvileg van. Egy papírt szorongatva izzadt tenyeremben indultam neki az útnak. Természetesen nem üres kézzel indítottak utamra. Némi összekuporgatott pénzt és persze a ruháim.
Brighton hatalmas város számomra. Nem idegen annyira, hogy eltudjak tévedni benne de szerintem ha nem figyelem a mini térképemet akkor tényleg elvesztem. Jobbra balra forgatva a térképet, sétáltam az utcán, közben magam után húztam a bőröndömet. Miközben próbáltam a pontos célomat elérni fel-fel nézegettem, hogy milyen az élet a hétköznapokban a város szívében.
Mosolyogva fordultam végre be abba az utcába ahova utam vezetett.

Western St. 34.

Izzadt tenyeremben csak még jobban összegyűrtem a cetlit. Ahogy felléptem a lépcsőre az ajtó előtt állva szívem egyre hevesebben vert és izgultam. Annyi minden kavargott a fejemben, Miért nem látogattak meg? Miért nem fogadtak örökbe? és még több miért nem kérdések sorakoztak fel. Félve kopogtattam a fehér ajtón. Igazából meg se néztem eddig, hogy milyen a ház.. A fala tört fehér volt, bár ahol az eresz csatorna futott le ott kezdett elfoltosodni. Ablakai fehér keretbe foglalva néztek az utcára. Szép kis hely szívesen laknék én is itt ha lehetne.
Gondolataimból egy hang zökkentett ki a hátam mögül.
- Segíthetek? - kérdezte. Megfordultam és egy szőke állig érő, alacsony termetű, vékonyka nővel találtam szembe magam.
- Elnézést de Eva Wish itt lakik? - a nő mélyet sóhajtott.
- Igen én vagyok. De te ki vagy? - nézett végig rajtam eléggé észre vehetően. Arcáról semmi féle reakciót nem tudtam leolvasni.
- Ooo elnézést Florence Graham vagyok. - amint kimondtam a nevemet elkerekedtek szemei, kezéből a kosár kiesett és szájához kapta kezét. Szemei megteltek könnyel. Lementem hozzá, majd lehajolva felvettem a kosarat és bele tettem a kihullott tartalmát. Így ahogy közelebbről szemügyre vehettem ráncok díszítették arcát. Szeméből a kék szín (kora miatt) kezdte elveszíteni erősségét.
- Mióta vársz itt? - szólalt meg úgy 2 perc ámulás után. Remegő kezével közben elvette kosarát és ajtójához lépett kinyitva azt és integetett, hogy menjek utána bátran. Lassan elbizonytalanodva, hogy nem biztos, hogy el kellett volna jönnöm, mentem be a lakásba. Kellemes nappali fogadott azonnal, ahogy beléptem a házba. A falakat kellemes barna szín tarkította és hozzá passzoló színben voltak jelen a garnitúrák is. Magát a nappalit pedig néhány pálmafa szerű növény díszítette.
- Kérsz valamit? - kiáltott be a konyhából Eva.
- Egy pohár vizet kérnék szépen. - míg vártam, hogy a nő visszaérjen a falakon a képeket nézegettem. Evat azonnal felismertem a képeken, a mellette álló férfi gondolom a férje. Mellettük két lány foglalt helyet. Gondolom én. Középen pedig egy nálam egy kicsivel idősebb srác. Most készülhetett a kép valamikor a napokban.
- Ők ott a családom. Fred a férjem. Mellette a három unokám. Ruth, Nicola és a legfiatalabb közülük Liam. - mondta Eva közben megfordultam, hogy segítsek neki letenni a tálcát az asztalra. - Ülj csak le.
Kezembe véve a pohár vizet ültem le a székbe és velem szembe pedig Eva foglalt helyet.
- Szóval mióta vártál rám? - nézett szememben mélyen miközben beleivott gőzölgő kávéjába.
- 2 percet ha vártam. Sajnálom, hogy csak úgy felbukkantam. Ezt a címet adták meg az árvaházban, mikor ma kiengedtek. - magyarázkodtam és a végére érve vettem észre, hogy annyira hadartam, hogy levegőt nem  is vettem. Így szinte fulladva fejeztem be.
- Nem gond. - ennyit mondott, majd beállt a kínos csend. Az álló óra kattogása szinte felsüketítően zavarta meg a csendet. Már éppen gondoltam, hogy fogom magam és elmegyek amikor rám emelte tekintetét.
- Tudtam, hogy egy nap eljössz csak nem hittem volna, hogy ilyen hamar. - poharát a tálcára tette és elvette egy darab tea sütit a tálból.
- Mivel ma töltöttem be a 18-at így csak most engedtek el. - mondtam halkan. - Ha zavarok mondja meg és elmegyek.
- NEM! - tiltakozott azonnal Eva, de úgy, hogy az engem is meglepett. - Nem mehetsz el, most, hogy előkerültél. Vigyáznom kell rád. Megígértem apádéknak.
- Hogy érti, hogy megígérte? - szaladt fel szemöldököm.
- Majd mindent elmondok a maga idejében. De mostantól itt fogsz lakni. Megmutatom a szobádat. - állt fel Eva, majd mikor látta, hogy nem követem rám nézett - Gyere nyugodtan. - mosolyodott el halványan, majd egy kis bátorságot véve mentem utána. Már mentünk volna fel a lépcsőn az emeltre amikor nyílt az ajtó és egy hang szólalt meg.
- Megjöttem mama!...........

Sziasztok :)
Meghoztam az első fejezetet és remélem elnyerte tetszéseteket. Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra iratkozzatok fel. Kommenteiteket a történettel kapcsolatban szívesen várom, alul pedig az értékelést, hogy hogyan is tetszett nektek. :)
Köszönöm szépen a figyelmet és tartsatok velem a következő részben is.
Jó éjt xx
Becca Jasmine